A jéghegyMiért Emlékmasszázs?Automatikus reakciókIsmétlésErős érzelemHogyan jön az információ?VilágszemléletA közös munka
Amit látunk, és ami alatta lehet
Az életünkben többnyire a felszínt látjuk: egy konfliktust, egy visszatérő félelmet, egy túl erős reakciót, egy kapcsolatot, amely újra ugyanabba az irányba fordul. Ezek valóságos dolgok – de néha csak a jéghegy csúcsai.
A tudatalattit én nem egy misztikus fekete dobozként képzelem el. Inkább úgy, mint egy hatalmas raktárt, ahol érzések, tapasztalatok, ismétlések és hozzájuk kapcsolódó válaszok őrződnek. A jelenben történik valami, és mielőtt végiggondolnánk, mi lenne az ideális reakció, a régi rendszer már ajánlhat egy választ.
Miért hívom Emlékmasszázsnak?
Amikor 2014-ben tanultam ezt a tudatalattival dolgozó módszert, hipnoterápiának nevezték. Egy ismerősöm „emlék megértésnek” hívja. Én idővel az Emlékmasszázs nevet kezdtem használni, mert jól leírja azt, ahogyan én megélem a folyamatot: megkeressük a tudatalattiban a gócpontot, és addig „masszírozzuk”, amíg fel nem oldódik.
Az évek során az eredetileg tanult módszert összekapcsoltam a védikus tanításokból, a jóga önmegfigyelési szemléletéből és a saját tapasztalataimból származó tudással. Ezért az Emlékmasszázs ma számomra nem egyszerűen egy megtanult technika neve, hanem annak a munkának a neve, ahogyan én kísérem ezt a folyamatot.
Gyorsabb lehet, mint a gondolkodás
Repül felénk egy labda. Még fel sem fogtuk pontosan, mi az, de már elhajoltunk. Mire fejben végigmenne a „jé, egy labda – mit kellene csinálni – talán elhajolni” gondolatsor, a test már reagált.
A régi cowboyfilmek pisztolypárbaját is ezért szoktam példaként használni: a begyakorolt reakció automatizmusa szemléletesen mutatja, mennyire más a tudatos mérlegelés és a sokszor ismételt válasz gyorsasága. Nem tudományos bizonyításként mondom, hanem képként arra, hogyan válhat valami automatikussá.
A tudatalattit néha egy nappalihoz hasonlítom. Amihez sokszor nyúlunk, vagy amihez nagyon erős érzelem kötődik, az „elöl van”. Amit ritkán használunk, az hátrébb kerül. Minél gyakrabban futott egy minta, vagy minél nagyobb érzelmi töltés tapadt hozzá, annál könnyebben aktiválódhat.
Az ilyen minták alapanyaga sokszor az öt érzékszerven keresztül érkező információ: amit látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk vagy tapintunk. Ha egy régi minta nagyon „elöl van”, néha már részleges egyezés is elég ahhoz, hogy a hozzá kapcsolódó válaszreakció elinduljon.
Vannak egészen alapvető, túléléshez kötődő automatizmusaink is – például a támadás vagy menekülés késztetése. Számomra ezért fontos a jóga önmegfigyelési gyakorlata: minél hamarabb észreveszem, mi indul el bennem, annál nagyobb esélyem van arra, hogy ne csak végrehajtsam a régi választ, hanem eldöntsem, szolgál-e engem az adott pillanatban.
Egy hétköznapi példa arra, milyen kevés információ is elég lehet
Van egy bizonyos típusú női kacagás, amely régen nagyon erősen hatott rám. Lehetett minden más körülmény teljesen más, ez az egy jel néha elég volt ahhoz, hogy elindítson bennem egy régi reakciót. A jóga önmegfigyelési gyakorlata sokat segített abban, hogy a pillanatban észrevegyem: „aha, most valami automatikus dolog indult el bennem”, és ne kelljen rögtön követnem.
Ezért fontos számomra a tudatosság: nem az a cél, hogy ne legyenek automatikus késztetéseink, hanem hogy egyre hamarabb észrevegyük őket.
Mit csinál velünk a sok ismétlés?
A kaputelefon, amely jobban emlékezett nálam
Fiatal felnőtt koromtól 16 évig éltem ugyanabban a lakásban. Hazaérve mindig ugyanazt a kaputelefon-kódot ütöttem be. Több ezerszer – valószínűleg inkább tízezerszer.
Aztán elköltöztem. Új lakás, új kaputelefon, új kód. Egyik este fáradtan értem haza, és hiába próbálkoztam: a kapu nem nyílt. Újra. Megint nem. Amikor végre figyelni kezdtem a saját kezemet, kiderült, hogy szorgalmasan a régi lakás kódját ütöm be.
Néhány hónappal később hasonló történt, csak közben a telefonom is a kezemben volt. Ezúttal nem a régi kapukódot, hanem a telefon feloldó PIN-jét ütöttem be. A legtöbbet ismételt program nyert.
Ez persze ártalmatlan példa. De ugyanez a mechanizmus segít megérteni, hogyan tudnak beszédmódok, védekezések, megfelelési minták vagy kapcsolati reakciók is természetesnek tűnni pusztán azért, mert nagyon sokszor futottak már bennünk.
Honnan jöhetnek ezek a minták?
Gyerekként rengeteget tanulunk utánzással. Szülők, nagyszülők, tanárok, edzők, barátok – olyan emberek viselkedését vesszük át, akik számunkra fontosak vagy hitelesek. Sok mindent nem úgy tanulunk meg, hogy leül valaki és elmagyarázza, hanem egyszerűen sokszor látjuk és halljuk.
Ezért szoktam provokatívan azt mondani, hogy amikor nem figyelünk, könnyen „biorobotként” ismételjük a régi mintákat. A szó szándékosan erős, de a lényege egyszerű: az önmegfigyelés ad lehetőséget arra, hogy az automatikus válasz és a cselekvés közé bekerüljön egy kis szabadság.
Nem csak az ismétlés ír mélyre. Az erős érzelem is.
A másik fontos kulcs az érzelem. Egy gyerek nem ugyanazokkal a fogalmakkal értelmezi a világot, mint egy felnőtt. Egy helyzetből olyan következtetést vonhat le, amely abban a pillanatban teljesen logikusnak tűnik számára – és később is működhet benne, amikor az eredeti történetet már rég elfelejtette.
„Nem vagyok elég jó.”
Amikor először próbáltam ezt a módszert kliensként, azon szerettem volna dolgozni, hogy új társaságban miért kezdek kérkedni, bizonyítani, megmutatni, milyen nagyszerű vagyok.
A relaxált állapotban a Balaton partján találtam magam négy-öt évesen. Egyedül voltam. A kérdések sorából egyszer csak ez állt össze: hiányzik apu → nincs itt → nem szeret → azért nem szeret, mert nem vagyok elég jó.
Tudatosan pontosan tudtam, hogy ez nem volt igaz. Édesapám szeretett engem. Csakhogy pincérként sok este és hétvégén dolgozott, ezért valóban keveset találkoztunk. A gyermeki értelmezésből azonban megszületett egy szabály: ha azt akarom, hogy szeressenek, nagyon jónak kell lennem.
Felnőttként új emberek között ez a régi szabály kapcsolhatott be: bizonyítsd be, hogy jó vagy. Amikor megértettem és át tudtam alakítani ezt a félreértést, a viselkedésem is változott.
Ez számomra az Emlékmasszázs egyik legfontosabb gondolata: a jelenlegi reakció néha teljesen érthetetlen, amíg nem látjuk azt a régi helyzetet, amelyben valamikor értelme volt.
Hogyan keressük meg?
Relaxációval az alváshoz közeli, de még éber állapot felé megyünk. A folyton elemző elme ilyenkor csendesebbé válhat, és könnyebb lehet észrevenni azt, ami kép, érzés, testérzet, emlék vagy egyszerű „tudás” formájában megjelenik.
Nem mindenki ugyanúgy működik. Van, aki képeket lát, van, aki szinte filmet. Más szagot, testérzetet vagy érzelmet érzékel. Én magam sokszor egyszerűen „tudom”, mi történik a jelenetben. Nincs egyetlen helyes mód.
A testrelaxáció közben is jöhetnek képek vagy gondolatfoszlányok. Ezeket nem kell megragadni vagy megfejteni, csak jelezni. A te belső folyamatod fontosabb annál, mint amit én előre elképzelnék róla.
„És ha nekem nem jön semmi?”
Ez az egyik leggyakoribb félelem. Ha eleinte nem jelenik meg kép vagy konkrét emlék, az nem kudarc. Más irányból közelítünk, dolgozunk az érzéssel, testérzettel, egy szóval vagy bármivel, ami elérhető.
Ami viszont sokszor nehezíti a folyamatot, az a tudatos találgatás: „biztos azért ilyen vagyok, mert…” Ha ezt pusztán gondolkodással már meg lehetett volna oldani, valószínűleg nem lenne szükségünk erre a munkára. Nem az a feladat, hogy előre kitaláld a helyes emléket.
Előfordulhat, hogy csak egy oda nem illőnek tűnő kép, egy alak, egy mondat vagy egy halvány érzés jelenik meg. Sokszor pont abból lesz a következő lépés.
Miért kérdezek annyit az érzésekről?
Az „azt gondolom, hogy…” fontos lehet, de nem ugyanaz, mint az érzés. A folyamatban gyakran az érzés, a testérzet vagy a hozzá kapcsolódó kép mutat irányt. Ezért már az első találkozás előtt is azt kérem: figyeld meg, mi történik benned akkor, amikor az a bizonyos helyzet előáll.
A világszemléletemet sem szeretném elrejteni
Életem túlnyomó részét materialista, ateista, állandóan gondolkodó emberként éltem. 38 éves koromra nagyjából elértem azt, amiről korábban azt hittem, hogy a boldogság, mégsem lettem igazán boldog. Ekkor kezdtem keresni, mi az, ami valóban hiányzik, és közel három évig leginkább magammal foglalkoztam.
A keresés során több tanítót, módszert és irányt megismertem. Két dolog maradt meg tartósan: a tudatalattival végzett munka és a védikus tudás, a jóga filozófiája és életvezetése, amelyet 2014 óta Bakos Attilától tanulok a Nárada Akadémián.
Krisztus számomra fontos, de nem vallási értelemben szeretném rád helyezni Őt. A saját utamon éppen az volt az egyik legszebb felismerés, hogy védikus nézőpontból Krisztus számomra sokkal érthetőbbé, szerethetőbbé és követhetőbbé vált, mint az a kép, amelyet korábban vallási keretek között láttam. A hitet én inkább ott használom szóként, ahol még nincs saját tapasztalás; ami pedig személyes tapasztalattá válik, azt már másképp élem meg.
Ugyanígy a karma és a többszöri testet öltés lehetősége is része annak a világnak, amelyben én gondolkodom. A folyamat során előfordul, hogy valaki olyan élményt tapasztal, amelyet korábbi életként értelmez. Nem kérem, hogy ezt előre hidd el. Azt kérem, hogy maradj nyitott arra, amit te magad tapasztalsz.
Lehet ezt pszichés képként, szimbólumként vagy spirituális tapasztalásként értelmezni. Számomra a lényeg az, hogy mit mutat meg rólad, és változik-e általa valami abban, ahogyan a jelenben működsz.
Nem kell nekem megfelelned
Ez a te folyamatod. Te érzed, mi történik benned, és te tudod, milyen mértékű változást szeretnél. Ha valamit nem szeretnél megtenni, nem teszed meg. Ha másfelé mennél, szólsz.
Egy példa a döntési szabadságra
Egy kliens a dohányzásával szeretett volna dolgozni. Amikor eljutottunk egy olyan belső összefüggéshez, amely számára a cigarettát a magány érzésének kompenzálásához kötötte, azt mondta: most, hogy ezt érti, nem szeretné elengedni a dohányzást. Elfogadtam. Nem mentünk tovább. A döntés az övé volt.
A közös munka ritmusa
Az első személyes alkalom előtt telefonon beszélünk. Utána az Emlékmasszázs személyesen történik, általában körülbelül másfél órában. Egy találkozás alkalmával egy témával dolgozunk.
Ha egy téma több rétegű, előfordulhat, hogy később visszatérünk hozzá. Általában jó, ha két alkalom között körülbelül 3 hét eltelik, hogy legyen idő arra, hogy az élmény és a változások leülepedjenek. Nem verseny, és nem az a cél, hogy minél több ülést gyűjtsünk.
Vannak, akik egy konkrét problémával keresnek meg, és ha abban változás történik, nem jönnek többet. Mások hosszabb önismereti folyamatként tekintenek rá. Mindkettő rendben van.
A változás néha nem csak kellemes
A mélyebb munka után előfordulhat, hogy kell néhány csendesebb óra vagy nap, amíg leülepszik, amit átéltél. Volt, aki úgy fogalmazott: nehéz volt felismerni, hogy egy régi történet után már nem tudja ugyanúgy másra hárítani a felelősséget. Ezért nem szeretek közvetlenül az alkalom után rohanást vagy társasági programot javasolni.
Nem az a cél, hogy szenvedj. Az a cél, hogy legyen helye annak, ami megmozdult.
Akkor gyere, ha te szeretnéd
Ez a folyamat nem működik jól úgy, hogy valaki más küld el: a párod, a szülőd vagy egy barátod. Lehet, hogy ők jót akarnak, de a belső munka a te döntésed. Akkor van értelme elkezdeni, ha benned van valódi kíváncsiság vagy változtatási szándék.
Én nem gyógyítok és nem „javítok meg” senkit. A folyamatban te dolgozol magadon; én a technikát, a figyelmet, a tapasztalatot és a kísérést adom. A módszer a kulcs, nem én.
Ha már van időpontod
Az előbeszélgetés és az első személyes alkalom között érdemes végigolvasnod a felkészülési oldalt és meghallgatnod a testrelaxációs hanganyagot. Így maga a relaxált állapot már nem lesz teljesen új, amikor találkozunk.